A darbuka

A darbuka a közel-keleti zenei kultúra egyik legismertebb kéziütőhangszere. Gyakran hallhatjuk – a világ minden táján népszerű – hastáncelőadások kíséreteként, szólóban és együttesben egyaránt. Ma már számos egyéb zenei stílusban is használják világszerte (jazz, klasszikus zene, világzene stb.). A közel-keleti zenei kultúrán kívül eső területeken – így Magyarországon is – zenekari hangszerként leginkább a balkáni (szerb, horvát, makedón, bolgár stb.), közel-keleti, észak-afrikai és egyéb népzenei forrásokból merítő zenekarokban hallhatjuk. Attól függően, hogy hol bukkan fel a hangszer, sok más néven is emlegetik, úgymint darbuka, derbuka, tabla (arabul dobot jelent), darabuke, darambuka, darambuke, tarambuka, darabukka, darbouka, derbekki, drbekki, drbakka, derbocka, derbouka, dumbek, dumbelek, tarambuka, tarabuka, tablak, tuberleki, durbaka stb.

Miből készül?

Méreteit és anyagát tekintve sokféle változata ismert (lásd a mellékelt fotókat!). A darbuka teste készülhet rézötvözetből, alumíniumból, kerámiából, de gyártanak hagszereket szintetikus anyagokból (például műgyantából) is. Más kézi ütőhangszerhez (conga, jembe, bongo stb.) hasonlóan a testre egy olyan ütőfelület (membrán) kerül, amelyet megütve a test átveszi annak rezgését, s azt felerősítve jön létre a hang. Erre a célra régen halbőrt vagy más vékony állati bőrt használtak, és kötözéssel, illetve ragasztással erősítették a testre. Mivel a természetes bőr érzékenyen reagál az állandóan változó időjárási viszonyokra, a modern hangszerek műanyag „bőrrel” vannak felszerelve, ezáltal jól tartják hangolásukat. Az igazán szép és „eredeti” hangzás azonban az állatbőrös hangszerek sajátja.

A játékmódról

A darbukát tarthatjuk ülő helyzetben a két térd között (szimmetrikus tartás), vagy játszhatunk rajta úgy is, hogy a hangszert a vezetőkézzel (ügyesebbik kéz) ellentétes combunkra fektetjük (fektetett tartás). Mindkét játékmódhoz tartoznak sajátos ütéstechnikák, de az alaphangszíneket mindkét esetben közel azonos módon szólaltathatjuk meg hangszerünkön. Ha álló helyzetben vagy mozgás közben szeretnénk játszani, a hangszert a vállunkra is akaszthatjuk egy hevederrel (vállpánt). A hangszer egyetlen ütőfelületén (bőr) két kézzel (tenyérrel, ujjakkal, körmeinkkel) szólaltatjuk meg a különböző ritmusokat. A különbőző hangszíneket – jellegzetes hangzásuk alapján – el is nevezték (dum, tek, sek, pop stb.)

Egyéb jellegzetes közel-keleti ütőhangszerek

Doholla: mély hangú, nagy testű, kb 27 cm átmérőjű darbuka
Sombati: az átlagosnál nagyobb, kb.23 cm átmérőjű darbuka
Tar: 30-50 cm átmérőjű keretes dob
Riq: 6-7 cm átmérőjű csörgőkkel ellátott 20-30 cm átmérőjű csörgődob
Mazar: 25-30 cm átmérőjű, 8-10 cm átmérőjű csörgőkkel ellátott csörgődob
Zil, zagat (ujjcintányér): ujjakra erősíthető, 6-7 cm átmérőjű, leginkább rézből készül